demytho

"... De hogy mi módon kerültem ide és mit vagy kit idézek meg, nos errõl szeretnék beszélni. Noha egy vallomással is tartozom itt; sokat gondolkodtam már bejárásaim és sétáim során, hogyan is írjam meg mindazt, ami történt és ami még csak készülődik a világhorizont mögött. A hangulathoz, a történések lényegi összetevőjéhez, ízéhez, illatához illően vajon olyan eszközökkel éljek-e, mint ahogy Poe indítja az "Usher ház végét?":  "Egy egész, unalmas, ködös, hangtalan napon át, az esztendő őszén, mikor a felhők nyomasztó alacsonyan csüggtek az égen, utaztam egyedül, lóháton egy különösen sivár tájdarabon" ... Igen is és nem is. Mert rá kellett jöjjek, a leghatásosabb és leghelyesebb, ha a pőre igazságot mondom el, hiszen ez sokkal fantasztikusabb, mintha felszínezném csupa lenge kimérával. Igen is és nem is, mert ami van, az úgy van, ahogy írom. És ekképpen igazi itt minden, ha nem is, de facto, de mélyebben, intenzívebben, jelentéssel telibben: de mytho. És hát persze ez is csupán úgy van, mint minden jelentőssel - tehát az álmok foszforeszkáló valóságaival telítettel: a célt, a télosz-télezmát, csak úgy érheted el, ha a felé induló úton mindjárt az első lépéssel már túl is haladod. Talán ezért lehet, hogy az első jel, melyre még emlékszem a múlt hordalékaiból, akkor ért, mikor négy évesen ott álltam egyedül, mindig egyedül a sötét ebédlõben: a bútorok hallgató, feszült, ugrásra kész állatok a téli este súrlódó sötétjében, ott állok hát bénultan a rám törõ, akkor még újra és újra átélhetõ tudás teljében, hogy ebben a világban nem vagyok itthon, az átégető felismerésben, hogy mindez kozmikus malheur, mely velem megesett, s akkor a másik szobából a halláshatáron tán, de még érthetőnek vélve, suttogó hang közölt oly dolgokat, melyekre "ébren" nem lehet, nem szabad emlékezni, de melyek vezérelhetik az életet, hogy az végre magához találhasson el. ... "

Bakos József
A éjszaka lépcsői